Szia!

Ha most csak erre az utazásra találtál rá, akkor tudd, hogy ez egy grúz-örmény uatázás második része és így az ötödik napon kezdődik 2024. szeptember 29-én…..tarts velem tovább is………..

5. nap – 2024. szeptember 29.

Grúz-örmény utazásunkat a mai napon Örményországgal folytatom.

Tbilisziből a korai reggeli után másfél órás buszozás elérkeztünk a határra. Itt kipakoltunk a buszból és gyalog keltünk át a grúz-örmény határon. Kicsit olyan ez, mint a repülőtereken, de azért eléggé meglepő volt számunkra, hogy a szabad ég alatt gyalogolva húztuk át a bőröndjeinket a határon.

Természetesen két helyen is ellenőrizték az útleveleket. Az örmények szigorúbbak voltak.

2 óra után találkoztunk Dájbukát Lászlóval, az idegenvezetőnkkel.

László elsőként nagyon alaposan bemutatkozott. Elmesélte, hogy Szamosújváron született és 12 éves koráig nem tudta, hogy örmény. Egy alkalommal magyarországi vendégek keresték Kallós Zoltán néprajz tudóst, és ő szolgálatkészen elvezette az érdeklődőket hozzá. Korábban még nem találkozott vele, így most Zoli bácsi a maga direkt módján rákérdezett, hogy „milyen gyerek vagy Te,”. László büszkén rávágta, hogy természetesen magyar. Zoli bácsi kicsit ingatta a fejét és persze megkérdezte a vezetéknevét, amiből valóban a magyar család mutatkozott, de amikor rákérdezett az anyja nevére, egyből tudta, hogy „örmény gyerek vagy Te!”.

László hazarohant és kérdőre volta a családját, hogy erről ő eddig miért nem tudott. A 70-es, 80-as években a magyarság sem volt jó pont Romániában, hát még az örmény háttér! Megtudta, hogy a családja még a 18. században menekült ide és sajnos már a nagyszülők sem beszélik az örmény nyelvet. Mindenesetre ő elhatározta, hogy utána jár és végül ma már 15 éve Örményországban él és még a facebook oldalát is örmény nyelven vezeti, vagyis örményebb az ott született örményeknél. Ezt egyébként az egész utazás alatt hangsúlyozottan éreztük is…

Így aztán Lászlóval olyan szerencsénk volt, hogy Örményország általa  egy újabb kaland lett rengeteg információval, legendával, templommal, finom ételekkel és rengeteg történelemmel.

Gyakorlatiasabbra terelve a szót, a határon hátra volt még a pénzváltás is. Az örmény valuta, a Dram majdnem 1:1 a forinttal, így könnyű volt vásárolni, nem kellett számolgatni.

Első állomásunk a Haghpat Monastery Complex lesz.

Az úton máris rengeteg információt hallhattunk Örményországról, ami  ma egy 3 milliót tengerparttal nem rendelkező kaukázusi keresztény ország, és nagy sajnálatukra körbe van véve muzulmán országokkal, különös tekintettel a velük ma is háborúban álló Azerbajdzsánnal és persze a törököket sem szeretik itt, sőt… erről majd még később bővebben írok.

Területe egyharmada hazánknak, de megtudtuk, hogy a nagy Örményországhoz képest ez ma már csak 1/16 rész. A fénykorában 400 ezer négyzetkilométer területű ország mára mindössze 30 ezer négyzetkilométerre zsugorodott, de legalább végre önálló állam. A világban több mint 16 millió örmény él és csak azokat számolják ebbe a körbe, akik még ma is beszélik a nyelvet és írni olvasni is tudnak örményül. Tehát pl. az erdélyi és magyarországi örmények nem is szerepelnek ebben a statisztikában.

Nagyon ritkán lakott terület, a lakosság egyharmada, 2 millió ember Jerevánban, a fővárosban él.

Az örmények Grúziához hasonlóan az évezredek során nagyhatalmak határvidéke volt és rengeteget szenvedett, így is megmaradtak.

Örményország a világ egyik legrégebbi országa, hiszen itt kötött ki Noé bárkájával az Ararát hegyen, ami nagy bánatukra ma Törökország része. Így a biblia szerint talán mindannyian innen származunk.

A kettős hegycsúcs természetesen az örménység szimbóluma. A címerükben is szerepel és ehhez kapcsolódóan hallottunk egy történetet, miszerint még a Szovjetunió idején a török kormány felszólította az akkor még a Szovjetunió részeként örmény tagállamot, hogy az Ararát kettős hegycsúcsát vegyék ki a címerükből, mert nem az ő területükön fekszik. Az örményekre jellemző módon nagyon furfangosan válaszoltak: „renden, megtesszük, ha a törökök kiveszik a zászlójukból a csillagokat és a holdat, mert azok sem az ő területükön vannak” – így maradt meg az Ararát a címeren.

Az ország rendkívül változatos hegyes, dombos terület – folyamatosan fantasztikus tájakon vezetett az utunk. Legmagasabb pontja 4090 méter, de az átlag magasság is 1400 méter.

Elsőként meglátogattuk az egyik UNESCO világörökséget, a Haghpat, majd a Sanahin apátságot. Ezek a komplexumok a középkori örmény építészet csodái, amelyek a 10. és 13. században építettek olyan domboldalra, ahol rejtve lehetett egy felhős körzet közepén.

Az épületeket  960 és 990 között építették, és az évszázadok során több háború és földrengések ellenére, még ma is szinte teljesen az eredeti állapotában láthatjuk.

Több mint 1000 év! amikor nálunk Szent István uralkodott………..

A legenda szerint az első templomot apa és fia kezdték együtt építeni, de nem értettek egyet. A fiú ott hagyta az apját és 3 km távolságban a másik hegyen megépítette a másik templomot.

Az öreg meglátogatta a fia építkezését és elismerte, hogy erős fal, azaz HAGHPAD. – innen az elnevezés.

Nagyon érdekes volt, hogy a templom hangulata visszavarázsolt a középkorba.

Általában a templomok elé óriási előcsarnokot építettek, ahol a padlóba temetkeznek a papok és az elöljárók. A sírköveken szabad lépkedni, mert azt tartják, hogy ezek a fő emberek egész életükben uralkodtak a népen,  halálukban a nép taposhat rajtuk.

A templomba lépve az oltár fölött hatalma Jézus freskó magasodott fölénk.

Mennyivel másabb a grúz, az örmény és az általunk ismert nyugati kereszténység művészete, építészete! Itt például már nem kötelező és elvárt a nők felé a kendő viselete, de azért sok helyen láttunk ilyet később.

A templom körül számos kacskar tekinthető meg.

A kacskarok díszes kézzel faragott általában másfél méter magas egyedi díszítésű keresztet ábrázoló kőtáblák. A kereszt gyakran a napkorongon vagy az örökkévalóságot szimbolizáló keréken áll, mellette szentek, növények, állatok, esetleg geometriai formák.

Megáldása után a kacskar, felállítói reményei szerint, szent erővel bírt, segítséget és védelmet adott, győzelmet és hosszú életet hozott, valamint lehetőséget kínált az emlékezésre és a meditációra. Örményországban több mint ötvenezer ilyen kacskart tartanak nyilván. Az összes között mindössze 5 darabon van csak Jézus ábrázolás. Itt látható az egyik.

Mesés hegyvidéken utaztunk tovább egy érdekes MOLOKANOK által lakott településre Fioletovo faluba, ahol vendégül is láttak bennünket ezek a különleges orosz nemzetiségű emberek.

A molokánok  az orosz  nemzetiségű mindössze 3 %-os kisebbség Örményországban. Itt mindössze 3 faluban élnek ezek a  bibliakövető vallásos népek, amely a zsidó vallás szabályaiból sokat követ, de mégsem zsidók. Ők például nem a vasárnapot, hanem a szombatot ünneplik.

Eredetileg az 1550-es években Katalin cárnő száműzte őket, mert nem akarták elfogadni a z egyház modernizálását. Óhitű orosz keresztények, de nem tartoznak az örmény egyházhoz sem.

Nem keverednek más nemzetiségekkel, a nők nem is tanulnak meg oroszul és el sem mennek innen. Az örmény befogadásuk egyik oka lehetett, hogy a 19. század elején a perzsa-orosz háború idején a gyéren lakott területeket benépesítsék és egyben növelni akarták a keresztény létszámot a muzulmánokkal szemben.

Molokánok böjtidőben csak tejtermékeket esznek. Moloko oroszul tejet jelent. Innen származik az elnevezésük.

Egy kedves nem is annyira kis udvarban terítettek egy hosszú asztalt a számunkra és szamovárban készült gyógynövény teát, palacsintát – blinit – házi aszalt fügelekvárral és töltött pirogot kaptunk.

A háziasszonyok valóban elég régimódi viseletben, fejkendőben szolgáltak ki és Lászlóval örményül nem is nagyon tudtak beszélni, csak oroszul Millával csevegtek.

Azért aki mosdóba akart menni, hátul megláthatta a szegénységet az udvarban.

Lászlótól egyben megtudtuk azt is, hogy a Jeninik egy másik kurd kisebbség, akiket az Iszlám állam mészárolt le. Ők sem muzulmánok, hanem egy sajátos vallási közösség, ahol keveredik a pogány szokás a keresztény elemekkel.

Az Ararát völgyben élő asszírok legveszélyeztetettebb kisebbség, ahol már csak az öregek beszélnek asszírul és hamarosan be is fognak olvadni.

A grúz néphez képest itt minden örmény beszél oroszul is, ami kötelező nyelv is az iskolában és szinte mindenhol minimum két , de inkább három nyelven van kiírva minden; örményül, oroszul és angolul.

Egy rövidke sétára megálltunk egy Amerikába kivándorolt milliárdos örmény által épített skanzenszerű városrészben – Old Dilijan komplexumban. Ez tulajdonképpen Dilijav település felújított régi negyede, amely a 19. század végi történelmi építészetét tükrözi, idegenforgalmi látványosság, kicsit „mintha giccs” világ, de azért érdekesség volt, hogy ilyen lehetett 150-200 évvel ezelőtt a hagyományos örmény település.

nyilván, ha itt laknánk, ki tudnánk használni az érdekességeket, a hagyományos éttermeket, kézműves bemutató helyeket is, de mi rövid séta után tovább buszoztunk és megálltunk egy káprázatos út menti szupermarketben. Én még ilyet sehol nem láttam. Miközben elképesztő árubőség fogadott bennünket, számtalan hatalmas Tesla autó parkolt az áruház előtt. Hihetetlen a gazdagság és a szegénység találkozása így egymás mellett!

Következő állomásunk tehát Örményország legnagyobb tava a 940 négyzetkilométer kiterjedésű Sevan-tó, mely 1900 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, s az ország egyik legkedveltebb üdülőövezete. Területe kb. 30%-kal nagyobb, mint a Balaton. Átlagos vízmélysége 30 méter, de a legmélyebb pontja 78 méter. Úgyhogy még nyáron sem nagyon pancsolható, legfeljebb a sportosabbak szerethetnek úszni benne, bár mindössze 17-19 fokos.

Télen vastagon befagy, mert nem ritka a -20 fokos hosszan tartó hideg időszak.

A 1930-as években Sztálin elvtárs el akarta terelni a tavat az Ararát fele öntözésre és vízierőműnek, aminek hatására 20 négyzetkilométerrel csökkent a víz felszíne.

A lecsapolásnak mégis volt némi előnye, mert felszínre kerültek 2500 éves település maradványok is, így a világ legrégebbi 4000 éves rituális szekere is.

Sziga nevű hal él benne, amit az Aral tóból áttelepített ide, amikor az kiszáradt Ugyan nem őshonos, de ezt a tisztább vizet még jobban szereti.

Finom fehér húsú hal. Ez lesz a vacsora.

A Sevan tó gyönyörű természeti környezetében, egy félszigeten áll a Sevanavank kolostor, amely UNESCO látnivaló.

A legenda szerint Meszto Mastocnak látomása volt, amelyben 12 emberi alak a tavon sétált, és megmutatta neki, hol kell templomot alapítania. Ő volt az az örmény teológus és nyelvész, aki megalkotta a 4. században az örmény ábécét, amely segítségéven sikerült a nép nyelvén megszólítani az addig pogány nemzetet a kereszténység felvételére.

Az örmény nyelv a mai napig a nemzeti összetartozás kézzel fogható formája, valami olyasmit lehet, mint a magyar népnek a Szent korona.

Az örmény nyelv egyik különlegessége, hogy szép képekben beszelnek. Például a csókolózást ők íz illatozásnak nevezik. Vagy az ablak lefordítva a fény bejárata.

A templomok építését végül 874-ben Mariam királyné valósította meg.

A két templom, a Szent Tanítványok és a Szent Istenanya, a tó észak-nyugati partján, egy keskeny, sziklás félszigeten áll, amely korábban önálló sziget volt. A szerzetesek a 8. században érkeztek a területre, és először csak egy kicsi kápolnát és néhány lakócellát építettek. Az évek során falat és figyelőtornyot emeltek a szigeten, majd három templomot, lakóhelyiségeket és egyéb épületeket alakítottak ki a 9. században. Az építmények fekete vulkáni tufából épültek, innen ered a kolostorkomplexum Sevenank, vagyis Fekete kolostor neve.

Itt is hallottunk egy újabb történelmi legendát arról, hogy Vas Asot király lánya Tamara szerelmes lett egy halászlegénybe, de természetesen a király ellenezte ezt és a lányát a szigetre „száműzte”. A legény viszont minden este átúszott hozzá a szigetre. Amikor az apa király ezt megtudta, a lányát bezárta és maga ment le a fiú elé a partra egy fáklyával, de amint ide-oda járkált idegességében, a legény is  cikázva úszkált, de annyira elfáradt, hogy belefulladt a vízbe és persze az utolsó szava annyi volt, hogy „ah Tamara”. természetesen bánatában másnap a lény is utána úszott és megfulladt.

Tamara szobra a tó partján áll – Ah Tamar.

Eredetileg ez a legszigorúbb kolostor volt, ahova büntetésből küldték a renitens papokat és a feladatuk az volt, hogy kézzel másolták a szent iratokat. A XX. században azonban megcsapolták a tó vízszintjét, s a szigetből félsziget lett. A kolostor 1930-ig működött, ekkor távozott az utolsó szerzetes.

Utána a vörös hadsereg foglalta el……….

A templomban megcsodáltunk egy különleges kőkeresztet, ami egyedülállóan Jézus arcát ábrázolja a 18. századból. Furcsa módon ferde szemű, hosszú fonott hajú, talán azért, hogy megtévessze a különböző keleti pogány hódítókat és ne romboljak le, mert talán magukra ismerhetnek.

A templom dombról csodálatos panoráma tárult elénk a kék tóra.

 

Már nagyon éhesek voltunk és László fel is csigázott bennünket a halas vacsora felkonferálásával és nem is csalódtunk. A félsziget bejáratánál egy panorámás étteremben valóban különleges fehér húsú ízletes halvacsorát kaptunk grillezett zöldségekkel és finom grúz fehérborral.

Mire beesteledett elérkeztünk a szálláshelyünkre, a Marriott Tsaghkadzor 5 * hotelbe.

Éppen holt szezon lehet, hogy ilyen luxus helyen kaptunk szállást. Ez nyáron is népszerű hely a tó közelsége miatt és télen síparadicsom. Ráadásul hatalmas kaszinók is működnek a környéken, de most alig volt rajtunk kívül a szállóban valaki.

Elhelyezkedtünk és azonnal lementünk a wellnessbe, ahol szintén kettesben tudtunk úszkálni és bugyborékolni a jakuzziban.

6. nap – 2024. szeptember 30.

Jó reggelt!

Svédasztalos reggeli után összepakoltunk és 2 fokos hidegben, de ragyogó napsütésben indultunk tovább. Útközben László elmesélte, hogy ezen a környéken rengeteg homoktövis terem, aminek szörpje kigyógyította az allergiájából. Meg is álltunk egy utcai árusnál és vett egy vödörre valót otthoni elkészítésre.

Még egy darabig a Sevan tó partján buszoztunk, úgyhogy meghallgattunk néhány újabb adatot és történetet a tóról.

A történelem szerint pedig a 9. század végén a Sevan tó környékén nagy csata zajlott az örmények és a hódító arabok között. Timur Lenk katonái és a perzsák is megtámadták a szigetet, de a Noratus településnél, ahol közel 1000 darab kacskar áll egy legenda szerint a helyi lakosok sisakot tettek a sírkövek tetejére, lándzsát az oldalára. Az ellenséges csapat a “sírkő hadsereg” láttán megfutamodott.

Ugyanebben a csatában a helyi pap felkereste Timur Lenket, hogy kegyelmezzen meg annyi embernek, amennyi ember befér a kis templomába. Így a környék összes emberét megmentette, mert a pap Jézus keresztjével galambbá változtatta őket. Az igazság szerint egy hatalmas barlang rendszerbe menekítette az embereket, de senki nem tudja, hogy vajon ki és miért építette azt a barlang rendszett.

Bár alaposan bereggeliztünk a bőséges svédasztalról, hamarosan elérkeztünk egy sajtkészítő család farmjára. A biokémikus Mikayelyan házaspár 2012-ben Jerevanból költözött ide új életet kezdeni 6 tejelő tehénnel. Mára 49 tehenük termeli a sajtkészítéshez szükséges tejet.

Eleinte lori és chari sajtokat készítettek, da hamarosan elkezdtek kísérletezni, és miután kb. 10 ezer liter tejet “pancsoltak el”, kialakult a sajtüzemük.

Először az üzemben foglaltunk helyet és egy kedves fiatal hölgy bemutatta a tízféle különleges sajtot: szederben érlelt, 2 hónapig 6000 ezer éves borfajtával „simogatott”, konyakban érlelt, hegyi mentás, oreganós, aszalt paradicsomos, bazsalikomos és citromfüves sajtok készítését mutatta be. A háttérben egy üvegfal mögött érlelt húsokat, sonkákat és szalámikat is lógatnak a sajtok párolgása fölé, mert sajt penész tovább segíti az érést.

Nagy varázslás ez!!!

Ráadásul egyes sajtokat föld alá ásott agyag edényben egy évig érlelik és gömbbé formálják.

Mutatott egy 10 éves muzeális sajtot is – vajon ehető még, vagy csak kunszt?

Készülnek a sajtokhoz itt még szószok is: Homoktövis, citromfű és rózsaszirom, gyömbér és gránátalma, kardamonos eper, füge, szegfűszeg és chilli

A bemutató után „terülj terült asztalkám” sajt és a érlelt hús kóstolás következett és ráadásként az alapító háziasszony is bemutatkozott.

Mindenki bevásárolt a méregdrága különlegességekből és tovább folytattuk az utunkat  a Sevan tó partján, majd elhagyva azt, egy egészen más tájon futottunk immár kopár hegyek között eljutottunk a hajdani Selyem út egy ikonikus állomásához a Karaván Szerájhoz.

Közben persze a történelem óra folytatódott………..

Visszarepültünk 4500-5000 évet egészen Ádám és Éva teremtés kertjéig, ami az ősi Örményország területén, a Tigris és Eufrátes között terült el.

Noé bárkája az özönvíz alatt az Ararát hegyén kötött ki. Ez volt a tej és méz országa, maga a paradicsom a jó éghajlat miatt is.

Noé ükunokája, Hajk volt az örmények ősapja, aki 300 harcosával a hagyomány szerint i.e. 2492. augusztus 11-én a Van-tó partján vívott csatában legyőzte és megölte Babilon királyát, Belt és ettől – a több mint 4500 évvel ezelőtti – naptól számítják a független Örményország létrejöttét.

Örményország Hajkról kapta az örmény nevét, Hajasztán-t; illetve az ő fiáról, Armenakról a külföldön elterjedt Armenia nevet.

Történelme során az örmény királyság hol független volt, hol autonómiát élvezett különböző átmeneti birodalmakban. Földrajzi helyzete okán, hogy két kontinens határán fekszik, számos inváziót kellett átélnie.

Örményországban kereszténység Világosító Szent Gergely által i.sz. 300 körül a világon először itt lett államvallássá.

A legenda szerint Gergely gazdag családba született, de a perzsák legyilkolták a családját, de a gyermek Gergelyt római területre menekítették, ahol megismerkedett a kereszténységgel, sőt az örmények püspökévé lett. Visszatérve hazájába nemkívánatos személy lett a hite miatt.

Szent Gergelyt elfogták, a király színe elé vezették, ahol hittagadásra akarták kényszeríteni, de sikertelenül. A király parancsára ezért egy mély verembe vetették, ahol  14 éven át szenvedett. Eközben titokban egy özvegyasszony táplálta. Szenvedései ellenére is állhatatos maradt keresztény hitében.

Mindeközben Tiridatész király pogány és feslett életet élt, ráadásul 37 római szüzet is kivégeztetett, akik Diocletianus császár elől menekültek Örményországba köztük Ripszime és Szent Gajane, aki megmenekült és később a grúz egyház szentje lett. Egy alkalommal vadászatra indult. A vadászat végén, Isten engedelmével különös büntetést szenvedett; elvesztette értelmét és külseje vadkanná lett. Keresztény nővére isteni jelenése szerint a betegségéből csak a buzgó keresztény Gergely tudja kigyógyítani. Az úrnő parancsára aztán Gergelyt kiengedték börtönéből és a királyi udvarban meggyógyította a királyt és udvartartását is. A király egész népével együtt megkeresztelkedett és ezután a kereszténységet tette meg a hivatalos vallássá.

Szent Gergely ezután városról városra járva, papokat szentelt, iskolákat alapított és benne tanítókat; megtéve mindazt, ami az egyház és az ország javára szolgált. természetesen közben leromboltatta az összes pogány szent épületet és helyükre keresztény templomot építtetett. Örményország után a környező népeket is a keresztény hitre térítette.

Az apostol egy alkalommal az akkori fővárosban Vagarsapatban isteni látomást látott, maga a megváltó jelent meg neki; kijelölve az első örmény kőegyház helyét is. Az írott hagyományok szerint ekkor alapították az ottani székesegyházat, amely azóta mind a mai napig Világosító Szent Gergely utódainak; az örmény egyháznak a székhelye, s egyben a világ örménységének központja………..

Itt tartottunk, amikor megérkeztünk a Selim Karaván Szerájhoz, ami 1331-ben épült a Selyem út egy megállójaként 1410 méter magasan. Fura egy épület ez és persze nem meglepő, hogy a mínusz 20-25 fokos hidegben az állatokkal együtt melegedtek itt szigorú egymás mellett élés szabályokkal fékezve az ellenségeskedést.

A parkolóban egy rozoga kék Lada 1500-ös autóra kirakodva László egy jó ismerőse árulta portékáját és hogy kedvet csináljon hozzá meg is kóstolhattuk a pálinkáit.

Stratégiailag is zseniális helyre épült a szeráj, mert a csodás panorámát nyújtó táj akkoriban inkább a védelmet adta azzal, hogy belátható innen az egész környék.

Pálinkával felmelegedve folytattuk utunkat a szinte teljesen kopár, fáktól is mentes tájon és hallgattuk az örmény történelemóra folytatását.

Az Arab diktatúra komoly adóemeléseket és keresztény üldözést eredményezett, ami felkeléshez vezetett a 700-as években és végül a 9. században kivívták a függetlenséget.

Vagratuni dinasztia alatt megindult a fejlődés. Az akkori főváros, Ani ma szintén Törökországban egy romváros. Fénykorában a világ negyedik legnagyobb városa volt.

Hamarosan elérkezünk a magyar történelem kezdetéhez, az 1000-es évekhez, amikor itt már néhány ezer év örmény történelmen túl voltak.

A Kilikiai királyság  már a 11. századtól a Bizánci birodalom alatt a keresztes hadjáratok határa volt a jelenlegi Törökország dél-keleti részénél.

A törökökkel, az oszmán birodalommal enyhén szólva sosem volt békés az együtt vagy egymás mellett élés. De a mongol Timur Lenk időszaka volt a legborzalmasabb.

Az orosz-perzsa háború után Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország orosz fennhatóság alá került. A fejlődés ugyan megindult, de 600 évig megszűnt az örmény királyság. Csupán az örmény egyház őrizte az öntudatot, kultúrát, nyelvet és írást, és úgy látszik nagyon is hatásosan.

Továbbra is vad hegyvidéki tájakon haladtunk tovább egészen az 1200 méter magasan álló újabb 13. században alapított Noravank apátságba, mely a középkori örmény építészet egyik remekműve. Természetesen ehhez a vörös sziklából épült templomhoz is kapcsolódik egy meseszép legenda, egy bizonyos Monik építész mester története 1330-as évekből: ez a nagyon tehetséges mester beleszeretett a herceg lányába, sőt meg is kérte a kezét. A herceg nem tartotta jó partinak, de nemet sem akart mondani, ezért olyan lehetetlennek látszó feladatot adott neki, hogy építsen fel egy templomot 2 év alatt. Már majdnem kész volt és félő volt, hogy oda kell adni a lányát. Ezért egy legényt megbízott, hogy a már a toronyban dolgozó mestert onnan lelökje, aki persze szörnyet halt. Meg is néztük a legenda szőrnyű helyszínét.

Az estebédünket egészen a török határhoz közeli Hin Areni Winery borozójában költöttük el 4 óra körül.

Innen aztán kicsit észak-nyugat felé vettük az irányt és szinte végig a török határ mellett haladtunk átlátva az ellenséges országba, de közben azért olyan szerencsénk volt, hogy megpillanthattuk elég tisztán a titokzatos Ararát hegy két csúcsát Jereván közelében még a naplemente előtt. Azért titokzatos, mert a párában gyakran nem mutatja meg magát a kíváncsiskodó turistáknak.

Szállásunk a 4 csillagos Ani Central Hotelben volt. Semmi különös, de jó helyen van, ahonnan gyalog be tudtunk sétálni a központba és ráadásul éppen szemben volt a nagy vásárcsarnok is.

7. nap – 2024. október 1.

Miközben 1000 évig nem volt Örményországnak fővárosa, ma Jereván a központ. Eredetileg csupán kis 30 ezres városka volt, de 100 év alatt 1 millióra duzzadt.

A város a világ egyik legrégebb óta lakott települése,amit 2806 éve alapított I. Argisti Urartu király, így összehasonlításként 28 évvel öregebb, m int Róma városa.

Örményországnak ez a 14. fővárosa. Rózsaszín tufából épült házai miatt rózsaszín városként is emlegetik.

Nyáron akár 40 fok felett is lehet a hőség, de nem elviselhetetlen a tengerszint feletti 990 méter magasság miatt.

Reggeli után újra busszal indultunk útnak a városnézésre méghozzá első utunk az 52 méter magas Anyácska szoborhoz vezetett. 1962-ig Sztálin bádog szobra is itt állt 9 evvel a halála utánig.

Ledöntésekor is pusztított, mert egy munkást agyoncsapott.

Érdekes módon  itt nem szedték le a talapzatról a szovjet jelképeket, mondván, hogy 70 évig ez is a történelmük része volt, hadd maradjon.

Innen fantasztikus panoráma tárult elénk az egész városról.

A következő állomásunk László 14 évig tartó munkahelye volt a jereváni levéltár, a híres Matenadaran, ahol 23 ezer kéziratot őriznek. Ezt tartják a világ egyik leggazdagabb középkori kézirat és könyv gyűjteményének. Egy ilyen múzeum akár lehetne rendkívül unalmas hely is, de László ismét tett azért, hogy fantasztikus élményben legyen részünk. Természetesen a legrégebbi és legérdekesebb könyveket és kéziratokat mutogatta meg sok „mesével” fűszerezve.

Az itt látható gyűjtemény az 5. századra nyúlik vissza, de az idők során először a  10-15. században a török-tatár pusztítások során több ezer kéziratot égettek el.

Természetesen az egyház volt az, ami a legtöbb anyagot meg tudta őrizni, de a bolsevikok végül ezeket is elkobozták. Szerencsére a mostani épületbe a 2. világháború után visszakerült szinte minden.

A Matenadaran gyűjtemény közel 17000 kéziratot és 30000 egyéb dokumentumot tartalmaz, amelyek a legkülönbözőbb témákat ölelik fel: történetírás, földrajz, filozófia, nyelvtan, művészettörténet, orvostudomány és egyéb tudományok.

Az örmény gyűjtemény 2500 örmény kéziratból áll , amelyek között kiemelkedő az Echmiadzin Evangélium  i.sz. 989-ből.

Egy másik kiemelkedő kézirat az 1200-1202 években írt 27,5 kg súlyú hatalmas könyv, ami 603 borjúbőr pergamenlapot tartalmaz. A könyvet két örmény nő találta egy elhagyott örmény kolostorban az Oszmán Birodalomban az első világháború és az örmény népirtás idején. Mivel kiderült, hogy túl nehéz vinni, azt két részre osztották: az egyik fele ruhába volt csomagolva és eltemették, míg a második felét Grúziába vitték. Pár évvel később, a lengyel tiszt rátalált az első felére, és eladta egy tisztnek Bakuban. Ez végül Örményországba hozta és a két fél végül újra egyesült.

Sétálva indultunk tovább először a Cascade Complexum teraszos lépcsősora felé, ahol a zöld területen a modern művészet szabadtéri múzeuma rengeteg érdekes szoborral is megtekinthető.

Innen elsétáltunk az Operaházhoz, ahol a híres zeneszerző, Hacsaturján szobra áll, aki a 20. századi komolyzene egyik kiemelkedő, ünnepelt alakja. Művészete, melyre nagy hatással volt az örmény népzene, a zeneszerző sajátos tehetségéről árulkodik, művei rendkívüli egyediséget mutatnak. Egyik műve, a Spartacus balett zenéje a BBC közkedvelt sorozatának, Az Onedin család című filmen a  főcímzenéje is lett. De ő szerezte az örmény himnusz zenéjét is.

Az Opera hátoldalán egy másik érdekes Hacsaturján szobor is áll, ami zongora mellett ábrázolja a jellegzetesen hatalmas orrú zeneszerzőt.

Végül kikötöttünk a központi Köztársaság téren, ahol az Örmény Történeti Múzeum és az Örmény Kormány épülete is állnak.

Állítólag ide este lesz érdemes kisétálni, amikor a Múzeum előtti szökőkút látványos zenés bemutatója csobog.

Már alig álltunk a lábunkon, de utolsó látnivalóként László elkísért bennünket egy órás szabadidőre a híres Bazárba. Itt aztán lehetett vásárolni mindenféle szőnyeget, ezüst ékszereket, egyéb szuvenírt.

Újra buszba szálltunk és egy nagyon szomorú helyre mentünk, a Genocidium Emlékmúzeumba, ami az örmény népírtásnak állít megrázó emléket.

A parkban, ami körül veszi az épületet híres emberek, államférfiak ültettek emlék fenyőfákat, amiből mára már egy nagy parkerdő alakult ki.

Maga az emlékmű egy monumentális 44 méter magas oszlop és mellette egy örökmécsest körbefogó nyitott tér, amit hatalmas 12 db egymás felé borúló oszlopok kör alakban öveznek. A tizenkét elvesztett − ma  Törökországhoz tartozó − tartományt szimbolizálják, a kör közepén pedig örökmécses lobog, amit minden évben  április 24-én emberek százai és ezrei keresnek fel és megszámlálhatatlan mennyiségű virággal halmoznak el.

1965-ben, a népirtás ötvenedik évfordulóján egy huszonnégy órás tömegtüntetés kezdődött az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Jerevánban azzal a követeléssel, hogy a szovjet hatóságok ismerjék el az örmény genocídiumot. Az emlékmű két évvel később készült el a jereváni Cicernakaberd dombon, a Hrazdan folyó felett.

Természetesen bementünk a múzeumba is, ahol elborzadtunk a látottaktól és a hallottaktól. Sajnos a köztudatban még nem elterjedt és nem is mindig elfogadott az örmény népírtás ténye, pedig örmény Holokausztban mintegy másfélmillió örmény erőszakos kitelepítése és egy részük lemészárlása volt 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalomban az ifjútörök

kormány uralma alatt. Ezt a pár évet mutatja be a kiállítás megrázó leírásokkal és fotókkal – rendkívül megrázó volt!

Hoy minden rossz élményünket feloldjuk, következett az Ararat konyakgyár meglátogatása és persze a konyak kóstolás.

Az Ararat 1877. óta gyártott örmény pálinka márka fehér szőlőből készül, hagyományos módszerrel és 3-6, illetve 10-30 évig hordóban érlelik.

1900-ban a pálinka elnyerte a párizsi Grand-prix-díjat, amely lehetővé tette az Ararat számára, hogy legálisan “konyak”-nak nevezze pálinkájukat.

Egy dokumentálatlan történet azt állítja, hogy a jaltai konferencia alatt Winston Churchillt annyira lenyűgözte az örmény konyak, amelyet Joszif Sztálin adott neki, hogy évente több dobozt is kért belőle. A jelentések szerint évente 400 üveget szállítottak Churchillnek.

Egyszer egy szállítmányban nem a megszokott ízű, hanem nagyon rossz minőségű italt kapott és azonnal reklamált is Sztálinnál, aki éppen valamilyen koholt ok miatt éppen száműzte a főborászt, aki így menekült meg Szibériától és került vissza a helyére, a gyárba.

Végigvezettek bennünket a bemutató múzeumon és végül még az Aznavour által kreált konyakot is megcsodálhattuk. Szegény már nem élhette meg a forgalomba kerülését, mert 1918-ban 94 évesen meghalt a világhírű  francia-örmény sanzonénekes.

A kostolásnál 3 különböző korú italt kóstoltunk, amiket a helyi boltban meg is lehetett vásárolni.

Vacsorára gyalog mentünk egy belvárosi helyi folklór étterembe.

Hazafelé gyalogolva megcsodáltuk a kivilágított Köztársaság teret, de sajnos a zenélő szökőkút nem működött már így a szezon végén.

8. nap – 2024. október 2.

Reggelit követően kirándulásra indultunk Zvartnotsz templomának romjaihoz, mely a 7. században épült és szintén az UNESCO világörökség részét képezi. A székesegyház közel 300 évig állt, majd bár egy hatalmas földrengés elpusztította, ennek ellenére mégis fenséges látványt nyújt, háttérben az Ararat csúcsaival.

A hatalmas romok és óriáskövek is érdekes látványt nyújtottak, de szerencsére a múzeumban megtekinthettük az eredeti kör alaprajzú épület makettjét is.

A katedrális a legrégebbi és legnagyobb négykaréjos templom Örményországban, amit III. Narszész király építtetett 641 és 661 között az örmény-bizánci együttműködés szimbólumaként, méghozzá éppen arra helyre, ahol 14 évig egy veremben raboskodott Szent Gergely, aki végük meggyógyította és megtérítette III. Tiridatész királyt.

Megtudtuk Lászlótól egy újabb legendát, miszerint egy örmény fejedelem, I. Abdal király hallott Jézus csoda tevéséről és írt Jézusnak egy levelet, hogy gyógyítsa meg. Jézus is levélben válaszolt, hogy nem tud személyesen eljönni, de a feltámadása után egy tanítványa majd elmegy meggyógyítani. Ő volt  Tádé, aki meg is gyógyította a királyt, igy ő át is tért. Ez a Tádé Bertalan apostollal együtt kezdte terjeszteni a kereszténységet, de végül mindketten mártírhalált haltak, ahogy sokan mások ezért.

A pogány hit szerint 78 istenség volt, akiket el kellett hagyni a kereszténység miatt, és ahogy mindenhol, sajnos itt is erőszakos volt az áttérítés. Minden más egyházat betiltottak, a régi szentéjeket pedig lerombolták, hogy helyükre keresztény templomokat építsenek.

Viszont olyannyira sikeres volt a térítés, hogy alig 150 esztendő múlva, a hódító perszák képtelenek voltak visszatéríteni a népet az ősi valláshoz.

Az örmény apostoli egyház nem un. térítő egyház. Mindenki saját akaratából keresztelkedhet meg, de megkülönböztetik őket, vanna örmény katolikusok és örmény apostoli katolikusok – hasonlóan a zsidókhoz.

Az örmény egyház nem tartozik a római pápa fennhatósága alá. Saját katolikosz vezetővel rendelkezik, sőt van egy un. helyettes katolikosz is, aki Bejrutban székel.

Az örmény papok egy része nősülhet, sőt köteles nősülni, de ők nem emelkedhetnek az egyházi ranglistán. A nem nősülők feladata Istennek szentelni az életüket és ők válhatnak magasabb rangú papokká.

Még egy érdekesség, hogy az örmény nép folyamatos üldöztetése a nőknek „kötelező” gyerekeket szülni, ezért is nincs apáca rend.

Balra a bejárattól a Musza Dagh emlékmű látható. Erről a szörnyű, de végül szerencsés történetről írt könyvet Franz Werfel zsidó író 1933-ban, a terjeszkedő fasizmus árnyékában A Musza Dagh negyven címmel, amiből film is készült. A történetben az örmény népírtás egy epizódja rajzolódik ki, miszerint a törökök elől 4 falu népe a Földközi tenger partján álló Musza Dagh hegyre menekültek és 40 napig hősiesen védték magukat a folyamatos török támadásoktól, miközben fogytán volt az élelmük. Végső kétségbeesésükben a hatalmas fehér zászlót varrtak, aminek a közepén egy nagy piros kereszt volt. Ezt vették észre a tengerről egy francia hadihajóról és kimenekítették őket.

természetesen itt is találtunk magyar vonatkozású kapcsolódást, mert a mi híres Agárdy Gábor örmény származású színész óriásunk édesapja is a Musza Daghról menekült el.

Ezt követően tovább utaztunk az Örmény Apostoli Egyház központjába, Ecsmiadzinbe, de Örményország negyedi legnagyobb városát Vagarsapat néven is említik. Ez az „örmény Vatikán”

Vagarsapat Szt. Hripszime székesegyháza a világ egyik legrégebbi keresztény temploma, amelyet Világosító Szent Gergely, az örményeket keresztény hitre térítő apostol alapított 303-ban, abban az időben, amikor Örményország világelsőként lett keresztény állam. A legenda szerint maga Jézus Krisztus jelent meg a térítő apostolnak, hogy kijelölje a katedrális helyét. Az Ecsmiadzin szó jelentése: „Itt szállt alá az Egyszülött”.  Az épületet többször is bővítették az évszázadok folyamán, jelentősen 480-ban, 618-ban és 1658-ban. 2000-től az UNESCO világörökség része.

Olyan szerencsénk volt, hogy bár 8 évig a felújítás miatt zárva volt, éppen 3 napja nyitotta meg kapuit a templom.

Itt van a „minden örmények katolikoszának” rezidenciája, a Vehárán, híres kincstárral, benne felbecsülhetetlen értékű ónix-táblára függesztett, brilliánsokkal ékesített aranytábla az örmény ábécével, csodálatos szőnyegek és Krisztus keresztjéből valónak tartott töredék, a legrégebbi örmény térkép, és az a lándzsafej, amellyel Jézust átdöfték a keresztre feszítéskor.

A következő UNESCO csoda a Szent Hripsime Templom, amely kr.u. 395-ben épült és a mártíros Szent Hripsime maradványait tartalmazta.

A fiatal és gyönyörű Hripszime, aki abban az időben keresztény apáca volt Rómában, erőteljesen feleségül kell venni Diocletianus római császárral. Ő és Gayan Apáca a többi apácával együtt elmenekültek a zsarnok császár elől és Örményországba távoztak. Trdat pogány Örmény király levelet kapott Diocletianustól, amelyben leírta szépségét.

A legenda szerint Hripsime egy gyönyörű nemesi származású leány volt Rómában, aki egy 35 fős római szüzek keresztény közösségéhez tartozott Gayane vezetése alatt. A lány felkeltette Diocletianus császár figyelmét, de  ő a közösségével együtt elmenekült a városból, először Alexandriába ment, majd Örményországban ezen a helyen telepedett le. Diocletianus persze kerestette és levelet írt III. Tiridatész örmény király a lányról, aki meg is találta, de ő is beleszeretett, amit Hripsme szintén elutasított. Ezért elevenen megsütötték. Gayane-t és a többi lányt is mind megölték, kivéve Ninót aki később misszionárius volt Georgiában, és mint Szent Nino, a közösség alapítójaként tiszteli a grúz ortodox egyház.

Az ősi templomot éppen egy esküvőre díszítették fel millió fehér rózsával és rezgővel, így káprázatos szépségében mutatkozott. Természetesen meglátogattuk Szent Hripsime sírját is.

Délután még megállunk egy óriási borászatot, mely ízletes vörösborairól ismert. Az Armenia Wine egy családi vállalkozás, amelyet két örmény úriember alapított a hagyományos örmény borkészítésre alapozva. A 2006-os szőlőültetvényekkel kezdődően a pincészet két évvel később, 2008-ban ősi hagyományok és a legújabb technológiák egyensúlyára épült fel.

Tátva maradt a szánk a látványtól a hatalmas vöröskőből épült épületegyüttes, pincészet, étterem és borászat láttán. Kicsit ugyan megvárakoztattak, de utána végigvezettek a borkészítés lépésein. Bár itt már csak a modern borászat óriása tartályait láttuk, de ami leginkább lenyűgözött, az a bormúzeum volt, ami lépésről lépésre értékes muzeális és régészeti kincsekkel mutatta be a 6000 éves örmény borkészítést. Hatalmas filmvásznakon varázsoltak vissza filmjelenetek segítségével az örmény királyok idejébe, vagy hologram és makett segítségével mutatták be a hagyományos borkészítés lépéseit. El sem tudom képzelni hogyan jutottak ilyen felbecsülhetetlen értékekhez a magángyűjteményben!

természetesen itt is készül örmény konyak. Egy kisebb templom méretű csarnokban számtalan hordóban érlelik a konyakot, amihez folyamatosan Hacsaturján zenéje szól, ezzel a zenei rezgéssel is nemesítve az örmény nedűt.

A túra végén Pazar bor- és pezsgőkóstolót kaptunk finom sajtokkal.

A pincészet udvarára pedig sorban érkeztek a szüretről a régi szovjet Kamaz teherautók megrakodva szőlővel.

Ugyanilyen teherautókkal találkoztunk útközben Jereván felé is.

Jerevánban megláthattuk az itthon a 70-es években kabarékből ismert Jereváni rádió épületét.

Visszaérve a szállodába azonnal átmentünk a közeli “Shouka” aszalt gyümölcspiacra, ahol inkább csak fényképeztük a látványos gyümölcs költeményeket, mert László szerint holnap sokkal finomabb gyümölcsökből készült aszalványokat vásárolhatunk majd az ő falujában.

A kései ebédünket egy belvárosi étteremben költöttük el.

A menü:

• Csirke saláta gombóc dióban
• Padlizsán tekercs
• Saláta
• Tőtike
• Töltött káposzta joghurttal koriander zölddel
• Diós pite

Utána pedig esti szabadprogram következett, aminek keretében besétáltunk  újra a Köztársaság térre, hátha mégis lesz szökőkút látvány, de újra csalódtunk, viszont belecsöppentünk egy nagy tüntetésbe. a Kormány épületét körülvették a felfegyverkezett rohamrendőrök. A balhé elmaradt, vagy lemaradtunk róla, de megtudtuk, hogy az ellenzék azért van felháborodva, mert a megalkuvó kormány engedett az azeri zsarolásnak, és harc nélkül átengedett nekik 4 örmény falut.

Mi azért betértünk egy különleges tatárbifsztekre egy fiatalos, modern kocsmába, ahol rajtunk kívül inkább a gyerekeink korosztálya iszogatott.

9. nap – 2024. október 3

Csodálatosan tiszta napsütéses napra ébredtünk és reménykedtünk, hogy nagy csodában lesz részünk és a tiszta időben megláthatjuk az Ararát hegycsúcsait.

….és így is lett, mert az első megállónk Khor Virap. A kolostor híres zarándokhely, ahol Szt. Gergely több évig raboskodott. A lenyűgöző épületegyütteshez közeledve megálltunk egy útszéli árusnál, ahol

vettünk aszalt gyümölcsöket, de leginkább fotókat készítettünk a havas Ararát hegyről és magunkról, persze a távolban a templomkolostor is jól látszott. Képeslapra illő fotók készültek.

A 17. században épített kolostor az Ararat hegy lábánál, közvetlenül a török határ mellett egy dombon áll.  A kolostor helyén és környékén állt egykor a történelmi Artasat városa, melyet az Artaszészida dinasztia első uralkodója alapított és tett meg Nagy-Örményország első fővárosává Kr.e. 189-188-ban, s amelyet római légiók pusztítottak el Kr.u. 163-ban.

Újra találkozhattunk Világosító Szent Gergely történetével, mert ezen a helyen  volt az a verem, ahol raboskodott. A templomban le is lehetett ereszkedni ebbe a verembe, bár csak kevesen vállalkoztak erre.

A másik oldalon pedig annak az asszonynak a sírkamrája volt látható, aki a 14 évi rabsága alatt naponta ellátta Gergelyt élelemmel.

Ugyan nagyon rövidke időnk volt, de mi mégis megmásztuk a templom fölé magasodó dombot, ahonnan pazar kilátást fotóztunk.

Ezt követően utazás az UNESCO Világörökség részéhez tartozó, csodálatos természeti környezetben fekvő, nagyrészt sziklába vájt Geghard apátsághoz. Az építmény bejárata három oldalról magas falakkal körülkerített, míg negyedik oldalról a hegy védi. A kápolnák és lakóhelyiségek között egy forrás is megbújik.

Itt olyan szerencsénk volt, hogy egy 5 fős női kórus korabeli ruhákba öltözve az egyik fantasztikus akusztikájú teremben ősi énekeket énekelt legnagyobb örömünkre.

A templom udvarán egy hatalmas szikla áll, ami 1975. június 3-án zuhant le egy földrengés hatására a magas hegyről és szerencsére senkit nem csapott anyagon.

Tovább utaztunk az Azat folyó völgyében a Garniban 1800 méter magasan álló hellén-pogány templomhoz. A monumentális építmény festőien szemlélteti az ókori örmény építészetet. A pogány szentéj, amit a Napistennek szenteltek szinte az egyetlen, ami megmenekült a kereszténység terjesztésekor megindult pogány szentéj rombolásoktól.

Ennek az lehetett az egyik oka, hogy „újrahasznosították” a kereszténység kihirdetése után és nyári rezidenciaként üzemelt. Másrészt viszont ez egy római szentéj, és mivel az örmények a rómaiakkal nem akarták összerúgni a port, így Gergely ezt a pogány templomot megtartotta.

A Mithrász-templom több mint másfél évezred háborítatlansága után 1679-ben egy földrengés során súlyosan megsérült, köveit részben elhordta a lakosság. 1966-ban rekonstruálták.  A legújabb ásatások során római kori fűtött fürdőre bukkantak, a mozaikpadló sértetlenül átvészelte az évezredeket.

A következő óriási élmény a Garni szoros óriási bazaltorgonái voltak, ahova négykerékmeghajtású dzsippekkel vittek. Az itthoni Hegyestű is csodaszép, de ez már csak a méreteinél fogva is lenyűgöző látvány.

Végül a búcsúebédünket egy kellemes lugasos kerthelyiségben költöttük el, ahol először megtekintettük a hagyományos örmény lepény – lavash – készítését, amit később fel is szolgáltak nekünk az illatos, sült barbeque húsokat. Méltó zárása volt ez a finom ebéd az örmény kirándulásunknak.

 

 

Tetszett a cikk, feliratkozom hasonló témájú hírlevelekre!